Gondolatok Dr. S Nagy Katalin cikke nyomán. (Eredeti írás: ITT!) 

Az emberi lény képi gondolkodásának kialakulása és fejlődése egy rendkívül ősi és kényes folyamat. Egy 3-5 éves gyermek számára a rajz a természetes kifejező eszköz, a kép az adekvát nyelv. Egy 6-7 éves a képek révén tájékozódik. Egy 9-10 éves viszont már elutasítja a rajzolást. A sík helyett a tér az intellektuális gondolkodás a logika elemei érdeklik. Olvasni kezd, mesehallgatóból önálló irodalomfogyasztóvá válik. Elképzeli a szereplőket. Valóságos tapasztalatai és a saját fantáziavilága segítségével értelmezi a világot. Egy személyes, szabad és gazdag asszociációs gondolkodásmód alakul ki. Ez a folyamat a képi gondolkodásunk természetes folyamata volt.
Ma ez már közel sem így zajlik. Az eredmény pedig több mint lesújtó. Korunk gyermekei észrevétlenül magukra húznak egy sémákhoz kötött képi gondolkodást. Amit kénytelenek egész életükben cipelni. A képi gondolkodás kialakulásának folyamatában helyet kap a televízió a film a mozi a képregény és az internet is. Ezen médiumok előre legyártott, valódi képekkel árasztják el a nézőt.Ezek a képek sémákhoz kötöttek, sekélyesek, személytelenek. Elveszik a gyermektől a képzeletbeli képteremtés lehetőségét.Informálnak és rengeteg közhasznú ismerethez juttatnak ugyan, de milyen áron?! A szájbarágóan, agyonmagyarázóan túlképesítettség elszegényíti, majd idővel megöli a képzeletvilágot. Semmit nem hagy a néző szabadságaként. A tömegkommunikációs eszközök többnyire ugyanazt és ugyanúgy közvetítik. Így nem alakul ki a személyes, szabad, gazdag és értékes asszociációs gondolkodásmódja gyermekeinknek. Kialakul viszont egy erősen sémákhoz kötött, csupán értékmorzsákat tartalmazó. Pedig az információs társadalmunk (mint a történelem során eddig minden társadalom) pontosan a szabadságot igényli.